Oldal kiválasztása

Üdvözöljük
a Herzl Tivadar Színház oldalán!

” Mondd meg nekik: az álmodozás is lehet az élet tartalma. S ne higyjék, hogy álom és valóság közt oly nagy a távolság. Minden emberi tett csak álom volt valaha s eljön az idő, amikor ismét álommá porlik szét. “

A Színház alapításáról

A MAZSISZEM és a Kazán István Kamaraszínház két vezetője, Rosenfeld Dániel Imre kántor, színházi menedzser és Kriszt László rendező, bejelentette „Herzl Színház” – „Theater Herzl” néven, új magyar zsidó színház alapítását.

BŐVEBBEN MAGYARUL

 Közleményükben kiemelik, kettős célt tűztek maguk elé. Egyrészt a magyar és nemzetközi zsidó irodalom ritkán vagy egyáltalán nem ismert alkotásait tűzik műsorukra, másrészt pedig szeretnének stabil színházi bázist, anyagi hátteret, infrastruktúrát létre hozni a jövőben, melyben számítanak a Magyar Kormány és a Nemzetközi Zsidó szervezetek támogatására! Magyarország a második világháború előtt rendelkezett zsidó színházakkal, amelyek a vészkorszak után teljesen megszűntek. Jelenleg, vállalva a zsidó témájú előadásokat egyedül a Kazán István Kamaraszínház és a Gólem színház játszik a zsidóság számára autentikus színházi darabokat de sajnos egyik színház sem, rendelkezik stabil anyagi, vagy infrastrukturális bázissal. Mint Rosenfeld Dániel Imre elmondta, a darabok kiválasztását már elkezdték, de a legfontosabb hogy létrejöjjön egy olyan magyar és nemzetközi összefogás, amely lehetővé teszi a leendő zsidó színház megalakulását. A zsidó színház játszási helyét Budapestre tervezik, de azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy egy vidéki város ad helyet és támogatást a zsidó színháznak, kamaraszínházként. A darabokat jiddis, angol és magyar nyelven szeretnék bemutatni, ez a leendő színészek nyelvtudásának lesz majd a függvénye. Fontosnak tartja továbbá hogy nem csak zsidó színházi produkciók, hanem a zsidó bölcselet, irodalom és a film is megjelenjen a repertoárban, mint például az „Isten pere” című film színpadi adaptációja. De terveik közt szerepel nemzetközi zsidó színházi találkozó, valamint nagy amerikai zeneszerzők sorozat bemutatása, mint George Gershwin, Cole Porter, Leonard Bernstein zeneszerzők műveinek önálló estként. Ehhez várják nemzetközi szervezetek, cégek, alapítványok támogatását! /MTI/

BŐVEBBEN HÉBERÜL

הודעה מאת ארגון “מז’יס”מ” (Mazsiszem) – וועדת הנצחה למען לוחמי החופש היהודים-הונגרים

בודפשט, 28 דצמבר 2018 – הקמת “תאטרון הרצל” (Theater Herzl) תאטרון יהודי-הונגרי חדש

מנהיג ארגון “מז’יס”מ”, דניאל אימרה רוזנפלד, חזן ומנהל אמנותי, והבמאי ומורה למשחק ולסלו כריסט, מנהל התיאטרון הקאמרי “קזן אישטוון” (Kazán István) הודיעו על הקמת תאטרון יהודי-הונגרי חדש בשם תאטרון הרצל. השניים הדגישו בהודעתם הרשמית כי להם מטרה כפולה: מצד אחד לתת במה ליצירות יהודיות הונגריות ובין לאומיות שאינן מאד מוכרות או לא מוכרות בכלל על ידי הקהל ומצד שני להקים בסיס כלכלי וחברתי ליוזמתם ובכך להקים תאטרון יציב בעתיד. רוזנפלד וכריסט מצפים לעזרה ממשלת הונגריה כמו כן עזרה מהארגונים היהודיים הבינלאומיים השונים.

בהונגריה היו תאטרונים יהודיים עד למלחמת העולם השנייה, אך לאחר השואה הם נעלמו כליל. כיום רק התיאטרון הקאמרי “קזן אישטוון” והתאטרון “גולם” מציגים הצגות יהודיות אותנטיות, אך למרבה הצער לאף אחד מהתאטרונים האלו אין בסיס כלכלי או תשתיות הנדרשות לתפקוד מלא.

לפי דבריו של דניאל אימרה רוזנפלד, הם כבר החלו בבחירת היצירות שיוצגו בהמשך, אך הכי חשוב שהיה שיתוף פעולה הונגרי ובינלאומי שיאפשר את הקמתו של התאטרון.

על פי התכנון התאטרון יוקם בבודפשט, אך ייתכן כי הוא יתפקד גם במיקום אחר בתור תיאטרון קאמרי במידה ותהיה עיר בהונגריה שתהיה מעוניינת לתת לתאטרון מיקום ותמיכה.

מנהיג ארגון “מז’יס”מ”, דניאל אימרה רוזנפלד, חזן ומנהל אמנותי, והבמאי ומורה למשחק ולסלו כריסט, מנהל התיאטרון הקאמרי “קזן אישטוון” (Kazán István) הודיעו על הקמת תאטרון יהודי-הונגרי חדש בשם תאטרון הרצל. השניים הדגישו בהודעתם הרשמית כי להם מטרה כפולה: מצד אחד לתת במה ליצירות יהודיות הונגריות ובין לאומיות שאינן מאד מוכרות או לא מוכרות בכלל על ידי הקהל ומצד שני להקים בסיס כלכלי וחברתי ליוזמתם ובכך להקים תאטרון יציב בעתיד. רוזנפלד וכריסט מצפים לעזרה ממשלת הונגריה כמו כן עזרה מהארגונים היהודיים הבינלאומיים השונים.

אנו מתכוונים להציג את ההצגות ביידיש, אנגלית, עברית והונגרית, אך הדבר כמובן תלוי בכישורי השפות של השחקנים העתידיים. בנוסף, אנו מתכננים שבנוסף למחזות יהודיים, יוצגו גם יצירות הקשורות לספרות הגאונים, ספרות, מוסיקה וסרטים יהודיים, כמו “אלהים על דוכן הנאשמים”.

בנוסף, ברצוננו לארגן גם מפגש באינלאומי סביב נושא התאטרון היהודי, ולעשות סדרה שבכל פרקה היא תעסוק בהצגת מלחין יהודי אחר כמו גורג’ גרשוין, קול פורטר או לאונרד ברשטיין.

כדי לממש את תוכניותנו אנו נשמח לקבל תרומות מאירגונים, חברות ועמותות בינלאומיים.

BŐVEBBEN ANGOLUL / ENGLISH

Founding a new Hungarian Jewish theater.

“Herzl Theater”
The two leaders of MAZSISZEM and Kazán István Chamber Theater,
Dániel Imre Rosenfeld, theater manager and László Kriszt, director,
announced the establishment of a new Hungarian Jewish theater under
the name “Herzl Theater” Theater Herzl”. In their announcement, they
point out that they have set themselves a dual purpose. On the one
hand, they willing to put pieces on stage from Hungarian and
international Jewish literature which rarely or even does not known, and
on the other hand they want to create a stable theater base, financial
background, infrastructure in the future, which count on the support of
the Hungarian Government and the International Jewish organizations!
Hungary had Jewish theaters before World War II, which were
completely eliminated after the epoch. At present, Kazan István
Chamber Theater and the Gólem Theater are the only ones who play
Jewish-themed performances, but unfortunately none of the theaters
have a stable material or infrastructure base. As Dániel Imre Rosenfeld
said, the selection of pieces has already begun, but the most important
thing is to create a Hungarian and international collaboration that will
enable the formation of a future Jewish theater.
The Jewish theater is planned to be based in Budapest, but it does not
exclude the possibility that a rural town will provide space and support for
the Jewish theater as a chamber theater. The theater would like to
present the pieces in Yiddish, English and Hungarian, which will depend
on the language skills of the prospective actors. The theater also
considers it important that not only Jewish theatrical productions, but
also Jewish philosophy, literature and film appear in the repertoire, such
as the stage adaptation of the film “God’s Family”. But their plans include
an international Jewish theatrical meeting and a series of great American
composers as George Gershwin, Cole Porter, and Leonard Bernstein
composers as an independent evening. Support for international
organizations, companies, foundations!  /MTI/

TÁMOGATÓ PARTNEREINK

BEMUTATOTT DARABOK

Itt megtekinthetik az eddig bemutatott színházi darabokat. Képet kaphatnak a Herzl Tivadar Színház eddigi munkásságáról, képek,és cikkek formájában.

GALÉRIA

Írjon nekünk

Amennyiben kérdése van a színházzal kapcsolatban, tegye fel nekünk bátran.